Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) állhat egy orosz rakéta- és drónfejlesztő tudós meggyilkolása mögött. Az ukrán hírszerzés akcióját Moszkva mellett néhány kilométerre hajtotta végre - számolt be a Kyiv Independent.
A Krím-félszigetet Oroszországgal összekötő Kercsi-híd közelében intézett támadást az ukrán hírszerzés, ezúttal azonban az útnak indított fegyverek képesek voltak összecsapni az orosz védelemmel – írta meg a kijevi hírszerzés sajtószolgálata.
A szíriai Aleppó térségében november végén indított támadássorozat mögött egyes beszámolók szerint ukrán kiképzés és szervezés állhat. Az offenzíva eddig jelentős sikereket ért el, miközben Oroszország erősítést küld a térségbe - jelentette az ukrán Kyiv Post ma reggeli vezető hírében.
Több mint 100 tüzérségi rendszert és 100 KN-23/24 típusú rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát szállítottak át eddig Észak-Koreából Oroszországba. A listán olyan tétel is szerepel, amelyről eddig nem került ki információ - válaszolta az ukrán védelmi hírszerzés az Interfax-Ukraina megkeresésére.
Az ukrán hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az ENSZ önkéntesének álcázva magát kémkedett Oroszország számára. A kijevi biztonsági szolgálat hétfői közleménye szerint a gyanúsított Pokrovszknál gyűjtött információkat az ukrán védelmi erők állásairól - közölte a Politico.
Az ukrán hírszerzés egyik legfontosabb egységének működésébe nyújt példátlan betekintést a CNN friss beszámolója. A riportban bemutatott küldetés során az egység több mint 100, nagy hatótávolságú drónt indított oroszországi célpontok ellen, köztük egy állítólagos iráni rakétákat tároló lőszerraktár ellen.
Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) október 7-én bejelentette, hogy egy sikeres szabotázsakció következtében üzemen kívül helyezték az orosz Balti Flotta Alekszandr Obuhov nevű aknakereső hajóját. A Kalinyingrádi exklávéban található Baltijszk városában állomásozó hajó jelentős károkat szenvedett, miután víz szivárgott a motorjába - írta meg a Kyivindependent.
Az ukrán katonai hírszerzés (GUR) bejelentette, hogy felelősséget vállal a zaporizzsjai atomerőmű biztonsági vezetőjének meggyilkolásáért. Az ügynökség "háborús bűnösnek" és Oroszország "kollaboránsának" nevezte az áldozatot - írta meg az Euronews.
A múlt hét végén az orosz Wagner csoport legalább két tucat taja, köztük egyik prominens parancsnoka is életét vesztette Maliban, amikor tuareg fegyveresek támadásokat indítottak ellenük. A most kiszivárgott információk alapján a szakadárokat ukrán kommandósok irányíthatták. Ukrán források azzal számolnak, hogy a nyár vége előtt megindulhatnak az oroszok Zaporizzsja megyében is. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A Kyiv Post tett közzé fényképeket a Wagner-konvojra lecsapó tuareg lázadókról. A képet az ukrán hírszerzés (HUR) adta át az ukrán portálnak, ráadásul nagy valószínűséggel HUR-katona is látható a felvételen, amely jelzi az ukrán hírszerzés afrikai hadjáratát a Moszkva-szövetséges csapatokkal szemben.
Ukrán hackerek Moszkva kedvelt eszközével, hackertámadásokkal elérhetetlenné tettek majd 100 orosz weboldalt a kijevi hírszerzés szerint. A Kreml mindeközben bejelentette: július 23-ától korlátozza a civil lakosság mozgását több belgorodi településen is, a folyamatos ukrán belövések következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A HUR (ukrán védelmi hírszerzés) osztotta meg azt a videót, amelyen egy ukrán gyártmányú, Aeroprakt ultrakönnyű, kétszemélyes, légcsavaros repülőgép látható bevetés közben.
Hétfőn reggel Oroszország nagyméretű rakétacsapást hajtott végre Ukrajna ellen, ennek során az egyik H-101-es „cirkálórakéta” a kijevi gyermekkórházba csapódott.
Az ukrán katonai hírszerző ügynökség (HUR) bejelentette, hogy támadást hajtottak végre egy voronyezsi fegyverraktár ellen.
Ismét videós üzenetet tett közzé X-oldalán a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háborúról. Ezúttal az orosz hadsereg külföldi toborzókampányairól értekeznek.
Több mint 24 órája ég egy olajraktár Oroszország Rosztovi területén, Azov városában, miután dróntámadás érte – írja a Reuters.
Az elemző szerint új fontos célja van a kormánynak.
Nem nyugszanak az indulatok az újvidéki tragédia miatt.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?